Nyomj egy lájkot
Írta: Werly Nóri
„Nyomj egy like-ot és gyere el”
Meghívó
2013. november 17. LIFE Facebook találkozó Mozsár kávézó
2013 év vége közeledtével kivételes eseményt élhetett át a LIFE. Az egykoron lélektani határnak számító ezer főt számlálta a Facebook csoportunk. Azóta a tagjaink létszáma töretlenül gyarapszik, szerencsére. Az internet segítségével naprakész információhoz juthatunk és könnyebben tudjuk megosztani egymással tapasztalatainkat. Mi úgy véltük eljött az ideje, hogy minden lisztérzékeny csoporttag előbújjon számítógépük mögül és végre személyesen is találkozzon.
Egy kedves kolléganőm által javasolt helyre a Mozsár kávézóra esett a választás, amely a nyüzsgő budapesti belváros talán egyik legfelkapottabb és legfogalmasabb utcájában a Nagymező utcában helyezkedik el. A megszervezés számos előkészületet kívánt meg, mivel a kávézó vezetősége kedveskedni kívánt nekünk, lisztérzékenyeknek. Közösen kitaláltuk, hogy egy különleges házi csokitortával lepjük meg a résztvevőket, amelyet ők készítettek el, természetesen segítséggel. Nagyon készségesen vették a folyamatos zaklatásomat mind telefonon mind személyesen is a hozzávalók beszerzésével kapcsolatban. Őszintén megvallva, kevés vendéglátóhely bírja annyira a strapát, mint ahogy az ottani dolgozók tették. A helyszínen biztosítva volt (illetve a mai napig van) a laktózmentes tej is, de mivel ünneplésről volt szó, természetesen nekünk is kijárt a torta! A végeredmény magáért beszélt. Igaz, elég nehéz volt megküzdeni a tömény csokoládé ízével, de meg kell vallani, aznap senki nem ment haza depressziósan.
Talán a hideg volt a ludas, talán a dátum kiválasztása nem volt szerencsés, de szerettük volna, ha még több új arcot láthattunk volna az asztal körül. Sajnos ez nem így alakult. Örömmel vettem azonban hogy kezd összecsiszolódni pár ember, akiknek tényleg szívügye a LIFE. A vezetőségi tagok mellett öröm volt a szokásos arcokat fellelni az asztal mellett, de nem csak mi voltunk jelen. Számos ötlet ütötte fel a fejét, milyen megoldásokkal tudunk még többet nyújtani a csoportunk tagjainak, de ezek még egyelőre titkok, még ne szaladjunk ennyire előre.
Szumma szummárum, hálával tartozunk NEKTEK, mivel több mint ezer tagja van a Facebook csoportunknak!
Képek a találkozóról
Tovább az Ismerkedés, szórakozás oldalra
|