Első LÉ Rapid Randi Party
Írta: Pozdena Flóra
Ha más vagy, nem olyan, mint a többiek, lelkesen keresed a hozzád hasonlók, a szintén mások társaságát. Így voltam ezzel én is. Lisztérzékeny vagyok és bár ez nem olyan számottevő különbség a „normálistól”, azért mégis másfajta életmódot folytatok, olyan dolgokat, ami másoknak teljesen természetes, jobban megbecsülök. Amikor meghallottam, hogy a lisztérzékeny csoport, amit neten keresztül ismertem meg találkozót szervez, rögtön elhatároztam, hogy én is ott leszek. A találkozót amolyan ismerkedős, ’rapid randi partyként” hirdették meg, és bár minden lány vágyik a szerelemre, egy olyan valakire, aki olyan, mint ő, nekem nem ez volt a fő indok, hogy menjek. A fő indok, cél az volt, hogy olyan fiatalokkal ismerkedhessek meg, mint én. Nem csalódtam. Bár nem lett senkim ez est végére sem, nagyon jól éreztem magam, a többi lisztérzékeny között annak ellenére, hogy én voltam a legfiatalabb. Bár idegenek voltunk, mindenki más-más jellem, mégsem fogytunk ki a közös témából, mert volt egy közös bennünk. Az allergiánk. A tapasztalatok megosztása közben úgy falatozhattam, hogy nem kellett amiatt aggódnom, hogy bajom lenne az ételtől. Miközben a már régen nem érzett finom ízeket kóstoltam, rájöttem, hogy mindannyiunknak közösek a problémái és ők úgy megértik ezt az életmódot, mint senki más. Mert ők ugyanúgy ebben élnek. Végre megismertem az olyanokat, mint én.
Képek a találkozóról
Tovább az Ismerkedés, szórakozás oldalra
|